Ha valaki, akkor a limeráló személy nagyon mélyrehatóan ismeri a dualitás fogalmát egy függő szempontjából: a fennt után mindig jön a lennt. A zuhanás. Az összeomlás. Anna Lembke Dopaminkorszak című könyvében rávilágít, hogy a szervezet mindig arra törekszik, hogy egyensúlyt tartson fennt. A túlzott magasságok és mélységek egyaránt megterhelőek a szervezetünk számára.
Amikor a limerenciával küszködő személy úgy érzi, hogy rajongása tárgya ,,kicsúszik a kezéből”, nem kapja meg tőle a vágyott figyelmet, mosolyt, kedves szavakat, akkor bekövetkezik az összeomlás, amely szó szerint kínzó elvonási tüneteket jelent.
Fontosnak tartom, hogy kitérjek arra, miszerint a limerencia gyakran jelentkezik életünk egy olyan pillanatában, amikor nem igazán találunk élvezetet a mindennapokban. A monoton ismétlődés vagy negatív történések (szülők válása, gyász) erőtlenné tesznek. Ilyenkor nehezebben találjuk az értelmet az életünkben, nehezebb számunkra azt érezni, hogy életünk hősei vagyunk, akik épp küldetésszerűen beteljesítik sorsukat. Kutatások rávilágítottak, hogy a limerencia gyakran ilyen pillanatokban jelentkezik. Ez rámutat agyunk csodálatos működésére, mely mindig arra törekszik, hogy az életet élhetőnek és értelmesnek lássuk. Adni akar számunkra valamit vagy valakit, akiért érdemes élni. Az egyhangú apátia helyét hirtelen átveszi a küldetés, hogy beteljesítsük sorsunkat és eggyé váljunk rajongásunk tárgyával. Ahogyan a kényszerbeteg személy a kontrollnélküliséget és tehetetlenséget megtapasztalva létrehozza azt a világot, amely őt szolgálja, ugyanúgy a limerencia is egy olyan valóság létrejöttét teszi lehetővé, amelyben az egyén értelmet és célt talál.
Ha elég szerencsés az illető, hogy a.) lezárásra leljen ebben a kapcsolatban, b.) elkötelezze magát annak, hogy ne adja meg magát az álmodozásnak a LO iránt vagy c.) belevesse magát a való életbe és lassan az elvonási tünetek és sóvárgás eltűnjön, akkor az egész lecseng pár hét, esetleg hónap alatt. A legtöbb esetben azonban évekig is eltarthat mindez, különösképpen napjainkban, amikor a technológia révén a vágyott személy csak pár kattintásra van és képei, posztjai újra és újra feltűnnek. Mindenfajta interakció – legyen az valós vagy elképzelt – dopaminlökettel ajándékozza meg az agyat és megerősíti az erre irányuló viselkedésünket.
Bár a mi felelősségünk, hogy felismerjük a limerenciát és megfelelően reagáljunk rá, mégis nagy szerepe van érzelmeink aktiválódásában és fenntartásában limerenciánk tárgyának is, akik – Lucy Bain állítása szerint – maguk is gyakran nem szokványos, szenvedélyes és instabil személyek borderline személyiségzavarral vagy épp nárcisztikus személyiségzavarral küzdő manipulatív személyek. Ezek a triggerelő archetípusok a.) szoros köteléket alakítanak ki veled már az elején a határok egyértelmű hiányát kihasználva, b.) zavaró, ellentmondásos jeleket küldenek, amelyek erősítik a függőség kialakulását és c.) élvezik a figyelmet, amelyet a limerenciában lévő személytől kapnak, annak ellenére, hogy nem tartják potenciális partnernek. Egy egészséges kapcsolat kialakítására törekvő személy nem küld ellentmondásos jeleket és nem viszonozza a közeledést, ha tudja, hogy nem érzi ugyanazt.
A limerencia nem marad fennt bizonytalanság nélkül – ahogy a kényszerbetegség kompulzióit és addiktív körforgását is a bizonytalanság táplálja. Ha valaki időközönként figyelmet és szeretetet mutat a limeráló személy fele, majd megvonja tőle mindezeket, az elkerülhetetlenül egy függőségi állapotba taszítja az adott személyt. Skinner egy fantasztikus galambkísérlettel mutatta be mindezt. Galamboknak élelmet adott minden alkalommal, amikor csőrükkel egy gombra koppintottak. Amikor azonban az élelmet véletlenszerűen, a koppintástól függetlenül kezdte el adagolni a galambok konkrétan elvesztettük az eszüket és kényszerbetegségre utaló jeleket mutattak, azaz próbáltak rájönni, hogy mely viselkedés fogja meghozni a kívánt jutalmat: fejüket mozgatták, egyik lábukról a másikra álltak, körbe-körbe járkáltak vagy a kalitka különböző pontjait kezdték el kopogtatni. Ez nagyszerűen szemlélteti a kényszerbetegségben megjelenő kompulziók természetét is, amelyek révén – a bizonytalanságtól, veszélytől félő személy – próbál rájönni, hogy mely cselekedetek által kapják meg a vágyott jutalmat, a kontroll érzését.
A limerencia esetén – mint a függőségek esetében is lenni szokott – mindez azzal jár, hogy az egyén igyekszik olyan viselkedésmódokat gyakorolni, amelyek által megszerezheti az áhított személy figyelmét. A függőségekre oly jellemző önző magatartást az egyén maga nem is tudatosítja, hiszen úgy érzi, hogy egy felsőbb cél érdekében cselekszik, csupán teljesíti a sors akaratát. Ebben az állapotban az egyén eltávolodik önmagától azért, hogy közel kerüljön a vágyott személy tulajdonságaihoz, jelleméhez, ettől remélve érzései viszonzását. Igyekszik minél többet megtudni a LO-ról és ugyanolyan könyveket olvasni, filmeket nézni, eseményekre járni. Tudomást szerezve a LO személyes problémáiról megmentőként állhat elé és nyújthat támogatást, azonban mindezen megnyilvánulások fő célja az érzések viszonzásának és az újabb dopaminadagnak a megszerzése.
Egy másik fontos kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak: Miért válunk függővé bizonyos emberek iránt? A LO részéről érkező ,,hideg-meleg” megnyilvánulásoknak ebben nagy szerepe van, azonban nem válunk limerenssé mindenki iránt, aki így viszonyul hozzánk. Mivel rendelkeznek akkor hát ezek a számunkra oly vonzzó személyek és hogyan állhatunk ellen bűvöletüknek? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni a sorozat befejező részében.