Mi a szerelem? Az az elképesztően eufórikus állapot, amely gyakran felemészt és amelyben a másik jelenléte boldogsággal és a teljesség érzésével tölt el. Amelyben rajongunk a másikért és ő is rajong értünk és minden pillanatot és élményt egyként akarunk megélni. Amely során a szeretett személy egyetlen kedves szava elég ahhoz, hogy földöntúli boldogságot érezzünk, elutasítása pedig elképesztő kínokat és fájdalmat okoz. Ugye? Nagyon sokáig én is ezt gondoltam és csak 20-as éveim végén jöttem rá, hogy a lakosságnak csak egy kis része él meg ilyenfajta ,,szerelmet”. Hiszen honnan tudjuk, hogy milyennek kell lennie, ha még sosem tapasztaltuk? Honnan tudhatjuk, hogy amit tapasztalunk az nem szerelem, ha teljesen megegyezik mindazzal, amit a filmekből, romantikus könyvekből vagy dalokból hallottunk? A válasz egyszerű: nem tudhatjuk. Pont ez az oka annak, hogy oly sokan, akik limerenciát tapasztalnak teljesen meg vannak győződve arról, hogy életük szerelmét találták meg. Azt akivel nekik lenniük kell. Azt a bizonyos igazit. Az ikerlángot. A nagy Ő-t.
A limerenciát – bár nem egyezik meg a kényszerbetegséggel – ugyanazon obszesszív viselkedés jellemzi, intruzív gondolatokkal és az érzéssel, amely valóságosnak tűnik és amelynek hatalmától lehetetlennek tűnik szabadulni. Megnyilvánulásában talán közelebb áll a függőséghez, mint az OCD-hez és az ADHD-s személyek jelentős hányada tapasztalja meg újra és újra ezt az elsöprő, hónapokig vagy akár évekig rabul ejtő érzésvilágot.
A limerencia kialakulásában agyunk kémiája mellett gyerekkori kötődési mintáink és/vagy traumáink egyaránt fontos szerepet játszanak. Persze mindezekről mit sem tudunk, amikor először váratlanul megszáll és leterít minket ez az érzés. Mi magunk sem tudjuk megmagyarázni, hogy miért is érzünk valaki iránt úgy ahogy, hiszen lehet, hogy csak először látjuk és nem is tudunk róla szinte semmit, mégis úgy érezzük, hogy akarjuk, vele kell lennünk és ettől a pillanattól fogva az ő szeretete, elfogadása, társasága nélkül nem tudunk létezni. Szinte minden pillanatban csak rá gondolunk, keressük a lehetőségeket, hogy a közelében legyünk, beszélhessünk vele, kicsikarjunk belőle egy mosolyt vagy pár szót és vadászunk az apró jelekre, amelyek igazolják számunkra, hogy ő is hasonlóképpen érez irántunk. Fantáziálásaink révén egy olyan világot építünk fel, amelyben limerenciánk tárgya (LO – az angol limerent object-ből) minden téren tökéletes. Naponta hosszú órákat töltünk fejben lefojtatott beszélgetésekkel, helyzetek megélésével, amelyek révén eufórikus állapotba kerülünk. Ez az eufórikus, hipomániás állapot gyakran csaphat át depresszióba, amennyiben a LO nem fordít kellő figyelmet ránk vagy nem viszonozza érzéseinket.
A limerencia – akárcsak az OCD – egy viselkedésfüggőség és jellemzően az alacsony szerotoninszinttel rendelkező személyek hajlamosabbak rá. Ahogyan a függőségekre jellemző, az első magas dózis, amit megtapasztalunk nem ingyen van és nem is tart sokáig. A LO-tól érkező megerősítés vagy visszajelzés hatása lassan csökken és elvonási tünetek jelennek meg. Ezt a hiányt helyreállítandó ismét cselekvésre készen áll az adott személy, hogy valamilyen interakció révén újabb kielégülésadaghoz jusson. Ebben az állapotban – ahogyan a függőségekben lenni szokott – bármire képesek vagyunk. Limerenciára hajlamos személyek vallomásait olvasva meglepődve tapasztalhatjuk, hogy az adott személy mire volt képes csak azért, hogy egy pár szót és egy kis figyelmet kicsikarjon rajongása tárgyától. Ilyen lehet pl. egy hamis profil és egy más személyazonosság létrehozása vagy ajándékokkal való elhalmozás, amely révén igyekszik megvásárolni az imádott személy figyelmét; kisebb-nagyobb hazugságok, amelyek által figyelemhez, visszajelzéshez juthat vagy akár kölcsön felvétele a LO meglátogatására a bolygó másik felén.
Mindezek nem csupán arra világítanak rá, hogy egy erős függőségi állapotról beszélünk, hanem arra is – ahogyan ilyen esetben lenni szokott – hogy az egyén ebben az állapotban önmagára és saját függősége kielégítésére törekedve figyelmen kívül hagyja a másik személyt és annak megismerését. Ennélfogva valódi, tényleges kapcsolat nem is jöhet létre. Ahogyan a neve is mutatja, a másik személy csupán egy tárgyként működik, amely képes eufóriát adni azáltal, hogy megfelel az elképzelt fantáziának és fenntartja azt.
Lucy Bain, a Limerens elme című könyv írója nagyszerűen megragadja a szikra kipattanásának pillanatát. Úgy véli, hogy kora gyerekkori környezeti hatások és begyógyulatlan traumák létrehoznak a tudatalattunkban egy ,,álomszemély archetípust”, amely azokra a személyekre vonatkozik, amelyek triggerelik vagyis beindítják, felkapcsolják bennünk a limerencia fantáziavilágát. A fizikai vonzalom fontos része a rajongásnak, azonban az igazi limerenciát az kelti életre, hogy azt érzed egy rejtélyes kapcsolat van közted és a rajongott személy között. Egy olyan szabadsággal és izgalommal teli világ létrejöttének és létezésének érzését kelti ez a kapcsolat, amelyet másként nem tudnál megtapasztalni. Ez a szikra olyan extázisba hoz a limerencia kezdeti szakaszában, amely minden szempontból meghaladja az emberi érzelmek skálájának csúcsát.
Ezen a ponton az élet feloszlik ,,vele töltött idő”-re és ,,minden más”-ra. Minden más pedig unalmassá válik. Azért élsz, hogy viszonzást élj át és megadd magad függőséged tárgyának. Ebben az állapotban képtelen vagy tisztán látni és az elszánt kétségbeesésed a következő ,,adag” iránt könnyen úgy értelmezed, mint az egyetlen, őszinte, tiszta szerelem megnyilvánulását.
Rendkívül fontos tudatosítani, hogy ez csupán egy illúzió. Ezt az állapotot és fantáziát képtelenség fenntartani hosszútávon. Azon esetekben, amikor rajongásunk tárgya szintén kedvel minket – de nem rajong értünk és nem ugyanazt érzi amit mi – gyakran a fantáziavilág lassú széthullása az ami véget vet a kapcsolatnak. A mindennapok során – főleg, ha össze is költözünk idővel – a valóságot nem lehet kizárni a fantáziából és győzedelmeskedik, ami a limerens vagy limeráló személyre nézve annyit jelent, hogy érzései gyengülnek és elveszíti az érdeklődést. Kulcsfontosságú beszélni róla, hogy normális esetekben ilyenkor tud a kapcsolat a következő szintre lépni és – a minden kapcsolatra jellemző rozsaszín ködös időszak után – valódi kapcsolattá alakulni, mély és valóságra épülő kötelékek által, amelyek képesek kiállni az idő próbáját. A limerenciát megtapasztaló – és arra gyakran nem tudatos – személy számára azonban ez a kapcsolat már nem biztosítja azokat a magasságokat, amelyekhez agya hozzaszokott. Még azokban a fórumokban és támogató közösségekben is, ahol az emberek tudatában vannak megéléseiknek gyakran tevődik fel a kérdés, hogy ,,Mi értelme, ha nem szerethetek olyan intenzíven és nem élhetem meg azt az érzést?”
A sorozat 2. részében megizsgáljuk, hogy milyen dinamikák is teszik lehetővé ezeknek a mélységeknek és áhított magasságoknak a létrejöttét és milyen szerepük van a LO-knak ennek a fantáziavilágnak a fenntartásában, valamint a függőségi állapot megszilárdulásában.